Belépés

Második üdvözlet Oroszországból!

Ez az a nap, amikor a csapatok felveszik a VB ritmusát.

DSC_0441a.jpg

Ez Konokovo-ban most így néz ki: 6.00-tól 7.30-ig reggeli, 7.00-tól már el lehet foglalni a csónakokat, 8.00-ig lehet rendezkedni, megismerkedni a kísérővel, aki egyben a csónakvezető is (guide), egyeztetni vele a horgászni kívánt területeket. 8.00-tól kihajózás, majd horgászat délután 4 óráig. 4 órakor pontosan be kell hajózni a kikötőben, a késést büntetik. Kipakolás a csónakokból, majd a csapatok visszamennek a szállásra, 17.00-tól kapitányi értekezlet, 19.00-től vacsora, majd felkészülés a másnapi horgászatra. 
A kapitányi meeting nagyon rövid volt a nyitóünnepség miatt.  A csónakok sorsolását követően pici megbeszélés után a versenyen résztvevő országok minden tagjának egy kis ajándékkal kedveskedett a Konakovo River Club.


DSC_0237a.jpg

DSC_0218a.jpg

A délutáni-esti program - szintén a megnyitó miatt - kicsit átalakult. 18 órától ünnepélyes megnyitó zajlott, zászlós, táblás-himnuszos felvonulással, nyitóbeszédekkel, táncbemutatókkal. A végén állófogadással vendégelték meg a résztvevő országok csapatait.
 Vacsora alatt természetesen a horgászatról esett szó, ahol a napi élmények megbeszélése zajlott a fiúk között. Szó esett többek közt a következő napi bejárandó területekről, különböző csalikról, módszerek kipróbálásáról. A csütörtöki edzésnap tapasztalata megegyezik a két héttel ezelőtti edzés eredményeivel - hozzáteszem gyorsan,  sajnos… Van hal mindenhol, de méreten aluliak. A három csapat közül állítólag a Gégény Viktor–Bosánszky Péter páros fogott talán mérhető halat. Szappanos Zoltán–Sári György duónak nem sikerült fogni és ugyan így járt a Fürtös Attila–Sztahovits Péter kettős is. Bízunk benne, hogy Varga Pál, - akit helybeli horgászok vittek ki a vízre - tudott hasznos információt szerezni tőlük a halfajról, csalikról, módszerekről és a területről, így ez segíti a pénteki edzésmunkát.
 Érdekesség még, hogy az orosz válogatott csapata idén mind azokból a helyi horgászokból áll, akik az itt rendezett versenyeket megnyerték, vagy jól szerepeltek rajta. Az is elgondolkodtató, hogy egyetlen ország sem szólt a halak méretkorlátozása miatt.
 A pénteki edzésnapon a csütörtöki tapasztalatokat, reméljük kombinálni tudjuk a Pali által hozott hasznos információkkal, ez a holnapi (azaz a mai) feladat.

További fotók itt