Belépés

18. Pontyfogó VB 2016, Saint Fargeau, Franciaország. A kapitány jelenti. 2

P1040144.JPG

Ahogy korábban is írtam, a csapat vezetésének legfontosabb feladata volt, hogy sikerüljön az „A” szektorban legalább egy halat fogni. Ennek érdekében, a szemben lévő francia csapat horgászatát próbáltuk utánozni, amely tulajdonképpen a vízközti horgászatra épült. Ehhez ők folyamatos pelletes etetést csináltak 120 m körüli távra. Hogy esetlegesen a pelletet mivel kezelték előtte, vagy kezelték-e egyáltalán, természetesen titok maradt.
 Ők a 10 méter körüli vízben 6-8 m-es ziggel fogták halaikat. Azonban csapatunk, valószínű a hely sajátosságai miatt, nem tudta a vízközt tartózkodó pontyokat a horgászhelyre csalni, pedig látszólag ugyan azt csináltuk, mint a francia csapat. 
Mellesleg megjegyzem, a „B” szektorban is működött ez a taktika, a „C” szektorban azonban látványosan nem, de ez a francia csapat összetett eredményén is meglátszik.
Mintegy végső megoldásként, és mert korábban meg is beszéltük, az „A” szektorban a csere mellett döntöttem. Varga Tamás helyére Végh Róbert állt be. 
Egy ilyen csere nehéz döntés. A finomszerelékes horgászatnál ez sokkal egyszerűbb, hiszen a forduló végén mindenki kihozza a ládáját és felszerelését a szektorból és el van felejtve minden. Itt azonban a versenyzők több napra költöznek be a szektorba, kiépítik második otthonukat és ebből kell kimozdulniuk, hátrahagyva botjaikat, felszerelésüket. Sem kapitányi, sem versenyzői oldalról nem egyszerű.
 Azonban annak az egy halnak a megfogása apróságokon múlhat. A régóta bentlévő versenyző beállt egy módszerre, amely valójában jó és az új sem fog lényegesen változtatni, de lehet, hogy annyi elég, hogy egy kicsit másképp szereli föl a csalit, vagy egy kicsit máshogy vezeti a keze a dobást. Vagy lehet, hogy a tudat is elég, hogy változtatunk ezen is.


DSCF1167.JPG

A lényeg, hogy hajnali 3 órakor megszólalt a telefonom és az „A” szektorban meglett a hőn óhajtott hal. Volt még egy vesztésük is, a hal egy zsinórcsomóba úszott lemaradt.
A „B” szektorban 5 halat fogtak, így kijárt a reggeli pálinka. Ők megerősítették szektorbeli 2. helyüket.
A „C” szektor beállt. Szomszédjaink addig etettek, míg teljesen lezárták a pályát. Így hal nem jön át hozzánk. Kora este itt is cseréltünk, Nagy Tibor helyére Honyák Gábor állt be. 
Az éjszaka hal nélkül telt el.
Csapatunk jelenleg a 7. helyen áll. Egy ponttal van előttünk Anglia csapata. Ha a délelőtt folyamán még sikerülne egy jobb halat fogni az „A”, vagy a „C” szektorban, az akár 2 hely előrelépést is jelenthet. Ezen dolgozunk….
Érdekesség, hogy a szlovén csapat óvást nyújtott be a „B” szektorban horgászó franciák ellen, mert kietettek a szektorból. Igazat adtak nekik, így a franciák sárga lapot kaptak.

DSCF1169.JPG
Papp József
Szöv.Kap.