Belépés

Utolsókból lesznek az elsők... - LV. Női OB Maconka 5. forduló

Ugyebár. A közhely ezúttal bejött, meg a papírforma is. Hoffer Réka akinek tegnap a záróhely a 15. jutott ma a 15-ös helyről, szélről precíz horgászattal szedegette a szebbnél szebb pontyokat. El is jutott több mint 31 kilóig magasan nyerve a mai fordulót.

NőiOB5. - 18.jpg

Az egy nap előtti sírásra görbülő száj ezúttal fordított ívben mosolyra húzódott egy egy szép fárasztást követően. A szektor másik szélén meg Rigó Edit élvezte és használta is ki a pályaelőnyt. 24 és fél kiló halával második lett. Gyulánszki Nikolett, aki tegnap több pontot kapott, mint az első etap három fordulójában együttvéve, ma küzdelmes horgászattal stabilizálni igyekezett a vezető pozíciót. Belülről horgászva fogott 22 és fél kilót.

NőiOB5. - 19.jpg

Az eddigi összesítés éllovasai közül Kovács Hajnalkát nem kényeztették el a pontyok többnyire spiccbottal szedegette a törpéket és időnként egy két kárásznak örülhetett. Walter-Barna Diána helyén is ritka vendégek voltak a pontyok, kintről is, meg időnként bentről is törpeharcsák jöttek. Ebből viszont 300 körüli mennyiség kellett még a középmezőnyhöz is. A törpézők 4-5 méteres spiccbottal horgásztak jó tempót, a benti táv meg a rakósbot volt, 11 és fél méterben. A matchbotok a verseny kezdete után nemsokkal állványra kerültek annál a néhány versenyzőnél is aki rápróbált a nap elején.

NőiOB5. - 1.jpg

Aki pontyot fogott rögtön tolta a kukoricáspoharat, ott ne hagyják a halak a terített asztalt. A törpeharcsáknak való kaja nagyobbfajta túrógombóc formát öltve ütemesen csobbant a vízbe. Az időnként megélénkülő szélben az utolsó órára élménymedencévé alakult a maconkai előtározó. A légmozgás következtében sodrópályává formálódott a víz, a szektor végében gyülekeztek a pontyok, s az utolsónégy helyen ülők egymás után húzták a halakat. Mondhatni, semmi sem dőlt el, vagy mondhatni, sok minden már eldőlt, hiszen a sorsolási rács a bajnokságban eddig vezető helyen álló lányokat a pálya halas végére küldi holnap a zárófordulóban. Az összetett versenyt Gyulánszki Nikolett 8 és fél pont előnnyel vezeti, utána öten vannak a dobogóesélyesek. A verseny holnap reggel folytatódig, s a maconkai forduló legjobbjai átvehetik a serlegeket, és eldől a magyar női bajnokság végső sorrendje is. Részletes eredmények a Maconkai fordulóról itt  A bajnokság állása az 5. forduló után itt